Fiatal közmunkások egyik lehetséges jövőképe(?) – avagy a magyar JWT

Dátum
2016
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Ma Magyarországon, a közlések szerint, egyre több 25 év alatti fiatal jelenik meg közmunkaprogramokban. Sőt mind gyakrabban fordul elő, hogy szülők, elsősorban anyagi indokokra hivatkozva, kiveszik gyerekeiket az iskolákból, hogy közmunkásoknak adják őket. A tanulmány erre a jelenségre irányítja a figyelmet. Továbbá bemutatja azt a párhuzamot, amit a szerző lát azok között a fiatalok között, akik dolgoznak, de képzettség nélküli munkákat végeznek (Job Without Training [JWT]), valamint a közmunka és az abban dolgozó fiatalok sajátosan magyar helyzete között.

Bemutatásra kerül a JWT fogalma, az ebben kimutatható kategóriák, illetve hogy ezek közül melyek rendelhetők a magyarországi fiatal közmunkások létállapota mellé. Statisztikai adatok mutatják be a 25 év alatti fiatal közmunkások számarányát, nemek szerinti bontását, valamint jelentések utalnak a növekvő tendenciára és helyzetük jövőbeli kilátástalanságaira. A szerző úgy véli, hogy a fiatal közmunkások számának növekedése, helyzetük változatlansága ebben a foglalkoztatási formában a „NEET-gyártás előszobájának” tekinthető a jövőben.

Leírás
Kulcsszavak
Fiatal közmunkások egyik lehetséges jövőképe(?) – avagy a magyar JWT
Forrás
Gyűjtemények