Környezeti hatásvizsgálat a természetvédelem tükrében

Dátum
2009-03-11T13:39:24Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A technikai forradalomnak köszönhetően manapság rohamtempóban valósulnak meg olyan monumentális építkezések, fejlesztések és beruházások, melyek azon túl, hogy egyrészt teret biztosítanak a folyamatosan bővülő emberi szükségletek minél magasabb fokú kielégítésének, másrészt legalább ilyen mértékben veszélyeztetik a jelenleg még természetesnek tűnő olyan igények jövőbeni kiszolgálását, mint például: természetes vegetáció, a tiszta levegő, a szennyezésektől mentes felszíni és felszín alatti víz, valamint az élővilág diverzitása. A fejlődés következményei elsősorban a természeti értékeinket (földtani, víztani, állattani, növénytani, tájképi és kultúrtörténeti), valamint magát az embert és az emberi környezetet károsítják.

Ezen hatások és a környezeti ártalmak megelőzését szolgálja a környezeti hatásvizsgálat, amely valamennyi tervezett beruházás megvalósítása, tevékenység megkezdése, jelentős módosítása előtt kell elvégezni a lehetséges hatások átfogó (környezeti, társadalmi, gazdasági) felmérésére. Olyan előrejelzési módszerről van szó ugyanis, amelynek célja valamely emberi tevékenység következtében várható lényeges környezeti állapotváltozások felmérése és értékelése és az ezek közötti összefüggések ismeretében e tevékenységre vonatkozó döntés (hatósági engedélyezés, vagy elutasítás) befolyásolása. A már működő létesítmények környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatára szolgál a felülvizsgálati eljárás, mely a környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés ellenőrzésére irányul.

Leírás
Kulcsszavak
természetvédelem, környezeti hatásvizsgálat
Forrás