Alain de Botton, a svájci születésű, Angliában élő fiatal író-filozófus e könyvének kirobbanó nemzetközi sikerét némely értelmiségiek fanyalogva fogadták, felpanaszolván, hogy a filozófiáról való fecsegésnek nagyobb keletje van, mint a filozófiai műveknek (lásd még Jostein Gaarder Sophie világa című korábbi megabestsellerét). Pedig de Botton csak komolyan vette és visszaállította jogaiba azt a filozófiaszemléletet, amelyet a görög szóösszetétel: valamit, valakit kedvelő, tudás, értelem sugall, s amely szerint a filozófus feladata, hogy mondjon valami vigasztalót és használhatót legnagyobb bajaink okairól. Ahogy az orvostudománynak semmi haszna, ha a test betegségeit nem űzi el, ugyanúgy a filozófia is értelmetlen, ha a lelki fájdalmakat nem szünteti meg, jelentette ki Epikurosz, az ókori bölcselő. Kései utóda ennek szellemében vett tehát hat olyan boldogtalanságforrást, amely mindannyiunk számára ismerős népszerűtlenség, pénztelenség, csalódások, fogyatékosságok, szívfájdalmak, nehézségek, és hat szellemes, szórakoztató, közérthető és mégis mélyenszántó esszében megvizsgálta, miképpen meríthetünk vigaszt ezekre a bajokra Szókratész, Epikurosz, Seneca, Montaigne, Schopenhauer és Nietzsche gondolataiból.