Beszédjelek intonációs és hangsúlyvizsgálata
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A nyelvoktatás egyik alapproblémája a helyes intonálás, hangsúlyozás. Ezek egyik oka a belső hallás fejletlensége. Nagy segítséget jelentene ezen a téren ezeknek az időben lezajló hangjelenségeknek a vizuális megjelenítése. Dolgozatban erre te-szünk kísérletet. A számítástechnika fejlettségi szintje – megfelelő minőségű A/D-átalakítók, memória kapacitás, sebesség, szoftverek – már lehetővé teszik az ilyen problémák számítógépes megoldását. A cél a beszédet jellemző paraméterek – hangmagasság, hangosság – érzetnek megfelelő, érzettel arányos megjelenítése. A pszichoakusztikai vizsgálatok során elfogadott szabványokat követve lehet a megfelelő ábrázolási ská-lákhoz jutni. A hangmagasság esetén ez lehet a harmonikus skála, azaz a logaritmi-kus Herz-skála, de még inkább a melodikus skála. Az erre való áttérés a frekvencia-skáláról nem túl bonyolult feladat. Annál összetettebb a hangosság meghatározása. Ez különösen igaz az összetett hangok – ilyenek a beszédhangok is – esetén. Ennek lépései vázlatosan: az összetett hang komponensekre bontása, a komponensek han-gosságának meghatározása – ez is többlépéses feladat –, kritikus sávok szerinti egye-sítés, ezen részeredmények összegzése – figyelembe véve a hangelfedés jelenségét.