A közjegyzői nemperes eljárások és az új polgári perrendtartás
Absztrakt
A szakdolgozatom témája a közjegyzői nemperes eljárások és az új polgári perrendtartás viszonya. E munkában a közjegyzői nemperes eljárások jogi szabályozását adó jogforrásokat, - így a 2008. évi XLV törvényt a 2010. évi XXXVIII. törvényt az 1991. évi XLI. törvényt valamint a 2009.évi L. törvényt - vettem górcső alá, kiemelve az összes pontot, ahol a hatályos polgári perrendtartásra tartalmaznak hivatkozást. ezt követően a hivatkozott szakaszok tartalmát vizsgáltam meg, összevetettem azokat a Polgári perrendtartásról szóló törvény tervezetével, annak javaslatával , végül pedig a nemrég megszavazott Új polgári perrendtartás tartalmával. E munka eredményeként az adott hivatkozásokat három kategóriába soroltam. • A törvénymódosítás jelentősen érinti az adott szakasz tartalmát • A törvénymódosítással járó változás elenyésző mértékben érinti a szakasz tartalmát • A törvénymódosítás változatlanul hagyja a szakasz tartalmát Minden fent említett jogforrást külön címekbe foglalva elemzek a dolgozatom jobb áttekinthetősége végett, végül pedig a levezetett gondolatokat összefoglalva értékelem az új eljárásjogi kódex adott jogszabályra gyakorolt hatását, végül pedig ha az összes fent említett törvényt az említett módszerrel kielemeztem, egy összefoglaló záró részben értékelem az új jogszabály közjegyzői nemperes eljárásokra gyakorolt hatásait/ várható hatásait.