9789638233172

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Védtelen igazság folytatása ismét az ítélkezés, a bíróságok munkáját veszi górcső alá. Döbbenetes tényeket tár az olvasó elé arról, miféle ítéletek születnek napjainkban.Az Elorzott igazságban bemutatott több mint ötven ügy ismételten azt bizonyítja, hogy az egymásnak ellentmondó ítéletek, a törvénytelenségek özöne és a néha nyíltan rasszista, antiszemita ítélkezési gyakorlat a magyar bíróságok jellemzőjévé, napi rutinjává vált.A móri mészárlás ügyében született verdiktek részletes elemzése lélegzetelállító tényekre derít fényt: kiderül, milyen „bizonyítékok” alapján ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre első- majd másodfokon is az ebben az ügyben teljesen ártatlan Kaiser Edét. Például hogyan másították meg a szemtanúk vallomásait, miként minősítették „lényegében vaknak” egyiküket, hogyan vettek semmibe döntő érveket és adatokat, s miképp adott Varga Zoltán bíró úr olyan tényeket a fegyverszakértő szájába, amelyek soha nem hangzottak el. Kiderül, hogy Varga Zoltán bíró a kisgazda Székely Zoltán esetében ugyanazokat a hibákat követte el, mint a móri ügyben.Lapozzon bele!

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények