Idősek halálhoz való viszonya, idősödéssel kapcsolatos attitűdök, észlelt társas támasz, élet értelmének megélése és múltbéli veszteségek szerepének több szempontú vizsgálata

Abstract

A kutatás elméleti keretét Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete adja, amely az időskor fő feladataként az énintegritás elérését jelöli meg a kétségbeeséssel szemben. Ebben a szakaszban az egyén visszatekint az életére, és ha azt értelmesnek találja, képes elfogadni saját halandóságát; ezzel szemben a kétségbeesés gyakran fokozott halálfélelemmel és az élet elpazaroltságának érzésével jár együtt (Mcleod, 2008). Ezt egészíti ki a sikeres vagy pozitív öregedés koncepciója, amely az életkori változásokhoz való rugalmas alkalmazkodást, valamint a szubjektív jóllétet emeli ki. A téma megértéséhez szükséges alapfogalmak közül kiemelkedik az észlelt társas támasz, amely azt a szubjektív élményt takarja, hogy az egyént szeretik és megbecsülik; ez a reziliencia egyik alappillére és fontos védőfaktor a mentális egészség megőrzésében. Az élet értelmessége Victor Frankl szerint az alkotó, élmény- és beállítódási értékeken keresztül valósul meg, és elengedhetetlen a megfelelő pszichológiai működéshez, különösen nehéz élethelyzetekben. A halálattitűdök komplexitását a szakirodalom több dimenzióban (pl. halálfélelem, semleges elfogadás, várakozásteli elfogadás, stb.) értelmezi, amelyek meghatározzák az egyén viszonyát az elmúláshoz.