Az 1492-es év döntő fordulat a zsidóság történetében. Ebben az évben űzték ki Spanyolországból a középkor legnépesebb és leghíresebb zsidó közösségét; az esemény, amelyet öt évvel később a portugáliai tömeges kényszerkitérítések követtek, több mint egy évezredes zsidó jelenlétnek vetett véget az Ibériai-félszigeten. A szefárdok többsége (a héber szónak ugyanis "spanyol" a jelentése) szétrajzott a Földközi-tenger medencéjében. A 16. század folyamán a keresztény hitre áttért zsidók, illetve az áttérteknek azok a leszármazottai, akik megőrizték zsidó identitásukat (vagyis a marannusok, marránók), kisebb csoportokban szintén elhagyták a félszigetet, és vagy csatlakoztak észak-afrikai vagy levantei hitsorsosaikhoz, vagy a nyugat-európai Bordeaux-ban, Amszterdamban, Hamburgban és Londonban, sőt, még később az Újvilágban alapítottak új hitközségeket. A zsidó világ régi központjának pusztulása magában hordta az új otthonra találás és az újjászületés ígéretét. Ez a könyv legelőször is ezt a zsidóság életében bekövetkezett törést rekonstruálja. Ez a könyv legelőször is ezt a zsidóság életében bekövetkezett törést rekonstruálja.