9632088565

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A 17. század végének morálfilozófiai nézeteit leginkább Hobbes etikája határozta meg, aki kizárólag az önérdekben látta az emberi tettek végső mozgatóját. Ezzel vitatkozva fejti ki Shaftesbury a természetes erkölcsi érzék tanát, melynek első megfogalmazása az Értekezés az erényről és az érdemről. Shaftesbury szerint az erkölcsi érzék velünk született emberi képesség, mely természetszerűen a jó felé vezet. Ez az erkölcsi érzék játszik szerepet ugyanakkor a szépség megítélésében is, tehát egyúttal esztétikai érzéket, ízlést is jelent. Platonista metafizikája a szép, az igaz és a jó eredendő egységét, a természet harmonikus rendjét tételezi.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények