Elektronikus távoktatási rendszer megvalósítása vékonykliens felülettel

Dátum
2006-07-26T14:48:13Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A XX. század utolsó évtizedétől kezdődően egy robbanásszerű fejlődés volt megfigyelhető az információtechnológia világában. A számítógépek száma világszerte soha nem látott mértékben növekedett. Ez a növekedés a technológiai fejlesztésekre is jelentős hatást gyakorolt, ami még nagyobb ütemű fejlődést indukált. Néhány éve megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a mikroprocesszorok órajel-frekvenciája 1,5 évente megduplázódik. Még ennél is nagyobb mértékű fejlődés figyelhető meg az informatikai hálózatok esetén. Az 1990-es években az adatátviteli sebesség tipikusan néhány kbps volt, mára pedig elérhetővé válik bárki számára akár a Gbps-os sebesség is. Manapság a hálózatba kötött számítógépek száma is a néhány évvel ezelőtt még elérhetetlennek hitt határokat is túlszárnyalta... Hálózatos környezetben működő alkalmazások már az 1970-es, 80-as években is léteztek. Kezdetben csak lokális hálózatokon futó programok készültek, majd megjelentek olyan hálózati protokollok is, amilyenek az internet alapját is képezik. Ezek már nem csak helyi hálózatokon történő adattovábbítást tesznek lehetővé, hanem nagy távolságú – akár világméretű hálózatokon is – képesek adatokat továbbítani. Ezek felhasználásával már készíthetők olyan alkalmazások, amelyek képesek az internet felett is működni, ezáltal egy új ág jelent meg az informatikában: az internetes programozás. Az internet elterjedésével sorra jelentkeztek az igények online szolgáltatásokra. Webes felületen történő levelező rendszerek, chatek, játékok jelentek meg, később lehetőség nyílt online vásárlásra, szolgáltatás megrendelésre, hivatali, és banki ügyintézésre... A fórumokból, önképző körökből, „önsegélyező egyletekből” kinőtte magát egy új ágazat: az elektronikus távoktatás. Ma már több ezer iskola, illetve cég szervez ilyen formán tanfolyamokat, továbbképzéseket...

Leírás
Kulcsszavak
PHP, MySQL, távoktatás, internetes alkalmazásfejlesztés, vékonykliens
Forrás