A szülői bevonódás alatt értendő támogatás az iskolai tevékenységekben való részvételen túl kiterjed a gyermek szocio-emocionális fejlődésének elősegítésére is. Mértékének, minőségének milyenségében többek között a család mérete, a gyermekek száma is meghatározó lehet. Erre alapozva indultunk el azon az úton, hogy megkíséreljük feltárni, mi történik a családok szerkezetén belül gyermeki perspektívából tekintve. Van-e különbség a „kicsi, a nagy és a legnagyobb” által észlelt szülői bevonódás között. Vajon determinálja-e a testvérsorrend a szülői bevonódás milyenségét, és ez hogyan hat az olyan szocio-emocionális tényezők alakulására, mint az önértékelés, reziliencia és a társas támasz. Hogy minderre választ találjunk, a kutatás során adaptált Gyermek Által Észlelt Szülői Bevonódás Kérdőív, továbbá a Rosenberg Önértékelés Skála, a Serdülő Reziliencia Kérdőív és a Multidimenzionális Észlelt Társas Támogatás Kérdőív mérőeszközei voltak segítségünkre. A kutatás eredményei alapján a szülői bevonódás mértéke szignifikánsan eltért a testvérek között, továbbá valamely reziliencia dimenzióban is detektálható volt különbség. Az irányító szülői bevonódás magasabb jelenlétével csökkent a családi összetartás és inkább volt jellemző a barátoktól érkező támaszra hagyatkozás. A testvérsorrend előrehaladtával, a gyermekek számának növekedésével csökkent az észlelt pozitív szülői bevonódás, de a barátoktól származó társas támogatás mértéke is. A kutatás többek között arra világít rá, hogy a család méretének növekedésével elaprózódhatnak azok a tényezők, amik a minőségi bevonódást szupportálnák, hiszen minél több a gyermek, a szülőnek annál több gyermek iskolai életébe kell bevonódnia. A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy mivel egyes szocio-emocionális tényezők akár családi interakciókon keresztül is formálódnak, fontos a gyermekek támogatásába fektetett energia, valamint több gyermek esetén is egy egyenlőbben megosztott hétköznapi értelemben vett, de kicsit sem elhanyagolható „figyelem”.