A Fokhagyma zafírokkal ízletes és olvasmányos beszámoló a The New York Times álruhás étteremkritikusának kalandjairól. Lerántja a leplet a gazdag és fényűző világ nevezetes színhelyeiről, megközelíthetetlen hírességeket és szinte elérhetetlen éttermeket mutat be a sasszemű és becsaphatatlan újságíró, Ruth Reichl szemüvegén keresztül.A jó étteremkritikus mindig névtelenségbe burkolózik, ám aki az ország legolvasottabb lapjának végzi ezt a munkát, annak rá kell döbbennie, hogy akár egy körözött bűnözőét, az ő fotóját is kiragasztják városszerte az éttermek konyháiban, és pénzjutalmat kap mindaz, aki leadja a drótot, hogy mikorra várható a látogatása. Hiszen ha megjelenik Az étteremkritikus, azonnal vörös szőnyeget terítenek a lába elé – ha kér belőle, ha nem. Mit tehet ilyenkor, ha tudni akarja, mi az igazság?Így veszik kezdetüket Ruth álruhás kalandjai. Először slampos parókát húz a fejére, sürgősen beszerez egy divatjamúlt Armani-kosztümöt, és megszületik a frissen megözvegyült Molly Hollis, nyugdíjas gimnáziumi tanárnő Birminghamből, aki hatalmas vagyont örökölt, és most ki akarja venni a részét minden földi jóból. Csakhogy az első étterem, a Le Cirque nagyhatalmú vezetősége egyszerűen keresztülnéz rajta, pocsékul szolgálják ki és éreztetik vele lenézésüket. Az eredmény: Reichl híres kettős kritikája a Le Cirque-ről, ahová először Mollyként látogatott el, aztán pedig Ruth, a New York Times étteremkritikusa képében, akit körüludvaroltak és agyonajnároztak a vacsoránál.Amikor a vendéglátóiparban híre megy, hogy résen kell lenni, ha Molly megjelenik, Reichl újabb parókát vásárol és mások bőrébe bújik, egyszer a divatos lakberendezőébe, máskor egy egészen hóbortos vörös hajú asszonyéba, akibe még saját férje is – zavarba ejtően, ugyanakkor mégiscsak megnyugtatóan – belezúg. Ahogy Reichl az álruhákat váltogatja, kiderül, hogy nemcsak a külseje, hanem egyúttal a jelleme is megváltozik az éppen alakított szerepek hatására. Hol Molly, az idős tanárnő, hol Chloe, a végzet asszonya, vagy Brenda, a belváros istennője, és akkor még egy szót se szóltunk Miriamról, pedig az írónő a saját édesanyját is eljátssza egyszer. Miközben Reichl mérlegel és csillagokat osztogat, nagyszerű képet fest arról, hogy a külső megjelenés mennyire befolyásolja a jellemet, az elvárásokat, no meg az étvágyat is. „Színház minden étterem… még a legszerényebb éttermek is felkínálják a lehetőséget, hogy – legalább egy rövid időre – más lehess, mint aki valójában vagy – írja.