Növényi illatanyagok csalogató hatása Meligethes fajokra
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Az őszi káposztarepcét sokoldalú felhasználhatósága és a nyereségtermelő képessége miatt nagyon fontos növény. A nyereség eléréséhez viszont megfelelő termésátlag mellett kell a termelést folytatni. A repce növényvédelmének jelentős részét teszi ki a rovarkártevők elleni védekezés, és a termelés sikerét is nagyban meghatározzák a növényvédelmi eljárások hatékonysága. A védekezések biológiai hatékonyságát meghatározza a védekezés helyes időzítése, amelynek alapja az előrejelzés. A védekezés pontos időzítését a hatékony csapdák segítségével valósíthatjuk meg. A csapdák segítségével megítélhetjük, hogy szükséges e védekezni az adott kártevő ellen, így az okszerű növényvédelmi eljárások során kevésbé terheljük a környezetet vegyszerekkel. A kísérlet célja egy négykomponensű elegy csalogató hatásának vizsgálata volt. Kérdéses volt, hogy az elegyben szereplő komponensek mindegyike szükséges e vagy van, amely elhagyásával is megőrzi vonzó hatását. A négykomponensű elegy hatását összehasonlítottuk a már ismert jó csalogató hatású 2-phenylethyl izotiocianáttal.