A kétéltűek utóbbi évtizedekben végbement világméretű fogyatkozásának legfőbb oka a megfelelő vizes élőhelyek eltűnése és átalakulása. A még megmaradt területek védelme és a degradált területek rehabilitációja, kezelése ellensúlyozhatja ezeket a negatív folyamatokat. Jelen kutatásunk az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszer legnagyobb kiterjedésű tagja, a Fekete-rét mocsár (Hortobágyi Nemzeti Park) területén zajló természetvédelmi kezelések (legeltetés, égetés) kétéltűfaunára gyakorolt hatásait vizsgálja elsősorban négy, a vizekhez erősen kötődő indikátor békafaj jelenlétének, hiányának és állománynagyságának nyomon követésével. A vizsgálati területen hat különböző mocsárrészt különítettünk el az ott 2006 óta végzett legeltetéses és a 2007-ben és 2009-ben kivitelezett égetéses kezelések alapján: (i) 2007-ben égetett és legeltetett, (ii) 2007-ben égetett és nem legeltetett, (iii) 2009-ben égetett és legeltetett, (iv) 2007-ben és 2009-ben is égetett és legeltetett, (v) csak legeltetett és (vi) kezelésmentes kontroll. A felmérések során a különböző kezelési típusú területeken öt-öt transzektet jelöltünk ki, amelyekben hangmonitorozást és vizuális megfigyelést alkalmazva mértük fel a kétéltűállományt, de a mocsár egyéb területein észlelt fajokat is feljegyeztük. A rendkívül csapadékos májust követően a LIFE-Nature program keretében az ízeltlábúak monitorozása céljából kihelyezett talajcsapdákban egyre több kétéltűt és hüllőt találtunk. A szeptemberi és októberi időszakban rendszeresen ellenőriztük a csapdákat és az így összegyűlt adatsor alapján statisztikailag kiértékelhettük a megfelelő mintaszámban talált dunai gőte élőhely-használatának sajátosságait, különös tekintettel a gyeprekonstrukciók hatásaira. Összesen 13 kétéltű- és hüllőfaj jelenlétét bizonyítottuk: pettyes gőte (Lissotriton vulgaris), dunai gőte (Triturus dobrogicus), vöröshasú unka (Bombina bombina), barna ásóbéka (Pelobates fuscus), barna varangy (Bufo bufo), zöld varangy (Pseudepidalea viridis), zöld levelibéka (Hyla arborea), kecskebéka (Pelophylax kl. esculentus), kis tavibéka (Pelophylax lessonae), tavi béka (Pelophylax ridibundus), mocsári teknős (Emys orbicularis), fürge gyík (Lacerta agilis), vízisikló (Natrix natrix). Eredményeink alapján a vízhez erősen kötődő békafajok számára a közelmúltban végzett égetés hatása jóval fontosabb, mint a legeltetésé, melynek hatását nem tudtuk egyértelműen kimutatni. A tavaszi és nyári megfigyeléseink arra utalnak, hogy a mocsarak égetése fontos a tavaszi szaporodóhelyek kedvező állapotának fenntartásában, a legeltetés hatása a szezonban később nyilvánul meg. A folyamatos legelés viszont a nád visszaszorításával jelentős nyílt vizes területeket tarthat fenn, mely különösen nagy számú békának (akár több mint 2 egyed/m2) szolgálhat otthonául. A kezelések hatásai közötti különbségek leginkább a fajszám és a diverzitás tekintetében mutatkoznak meg. Az

• 36 - összes egyedszám szintén alkalmas mutatója a kezelések hatásainak, azonban a fajszámhoz viszonyítva kevésbé érzékeny. A legnagyobb faj- és egyedszámot, illetve diverzitási értéket a kétszer égetett (2007, 2009) és legeltetett területeken tapasztaltuk. A kiemelten vizsgált fajok közül a zöldbéka fajkomplex tagjai érzékenyebben reagáltak a különböző kezelésekre, míg a vöröshasú unkák denzitását kevésbé befolyásolta a kezelés. A dunai gőték októberi elvermelése a rekonstruált gyepeken intenzívebben zajlott, mint a természetes gyepeken. Az idősebb gyepesítéseken találtuk a legtöbb egyedet. A mocsárrendszer három, jól elkülönülő részén tapasztaltuk a legnagyobb egyedszámokat már szeptemberben is, ezek a területek valószínűleg jó búvóhelyet biztosítanak a dunai gőték számára.