"Az olvasó három, gyerekeknek szánt művet visz haza, ha megveszi ezt a könyvet. A három, tematikájában egymásra rímelő, mégis különböző megközelítést jelző alkotás szerzője egy családi szerzőpáros: anyám és én, a lánya. Annak idején én fordítottam magyarra Thomas Moore, a nagy ír lírikus Ó, lantja hazámnak című versét, amelynek most két sorával jelenítem meg, hogyan működött ez a familiáris alkotóközösség: "Én voltam a szél, mi a húrokon átzeng - írta Moore -, de a dallam vad bája, az mind a tiéd - mármint hazájáé, Írországé. E hasonlatot azért kölcsönöztem, mert úgy éreztem, régen nem lévén költő már, soha nem tudnám ilyen pontosan megfogalmazni, mi történt, miféle munka folyhatott, míg ezek a könyvek létrejöttek. A három regényben minden Jablonczay Lenke, a dallam vad bája és a húr is. Meg nem valósult írói pályája pótlására Jablonczay Lenke esténként mindenre megtanította meséiben a lányát, ami ismeretében az nekivághatott a bizonytalan, nagyon is fenyegető jövendőnek. A szerzőpáros második tagjának csak egy nagyon nagy művész alkotásait kellett megtisztogatnia, mint a jó kertésznek a felesleges hajtásoktól, a tündökletes mesék alapszövevényén hol betoldani, hol kimetszeni valamit, megszerkeszteni a vázlatot, hogy e merőben valószínűtlen, mégis nagyon is reális, a gyerek és a tündérszívű felnőtt fülének egyaránt kedves történetek szereplőinek sajátságos sorsai úgy ábrázolódjanak, mintha nem száz meg száz életében hallott, anyja susogta mesét alkotott volna egybe az anyja sziporkázó fantáziája mellett soronként boldogan megszégyenülő Szabó Magda. Nekem csak ilyen ajándékaim vannak, fogadják szívesen: aki arca a szöveg mögül visszanéz, sose lett író, mindenét, ami kevese a világ tárgyai vagy szellemi adottságai közül a sajátja volt, odaajándékozta a gyermekének..." Nekem csak ilyen ajándékaim vannak, fogadják szívesen: aki arca a szöveg mögül visszanéz, sose lett író, mindenét, ami kevese a világ tárgyai vagy szellemi adottságai közül a sajátja volt, odaajándékozta a gyermekének..."