Bizonyítás a Pp-ben: A szükség nagy úr (?)

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban Pp.) rögzített bizonyítási szabályokat dolgozom fel, központi témaként ismertetve az állítási és bizonyítási szükséghelyzetet. Ismertetem a bizonyítás általános szabályait, valamint a bizonyításhoz kapcsolódó lényegesebb fogalmakat, alapelveket. Áttekintem azon jellemző helyzeteket, amelyek során a bírói gyakorlat alakított ki vagy pedig az anyagi jogi szabályok rögzítettek az információ-aszimmetrikus helyzetek egyensúlyának helyreállítására szolgáló szabályokat. Részletesen ismertetem a szükséghelyzetek megállapításainak szabályait, külön az állítási és bizonyítási szükséghelyzetekre vonatkozóan, majd a közös szabályokat veszem át. Megvizsgálom, hogy alkalmazhatóak-e a szükséghelyzetek szabályai az előzetes bizonyítás során, végezetül pedig számításba veszem az eddig ismeretes gyakorlati tapasztalatokat.

Leírás
Kulcsszavak
állítási szükséghelyzet, bizonyítási szükséghelyzet, bizonyítás
Forrás