Fizetési meghagyásos eljárás a közjegyző szemszögéből
Absztrakt
A szakdolgozatom, a fizetési meghagyásos eljárás ismertetését tartalmazza, az eljárás megindulásától egészen annak befejezéséig. Emellett kitérek- a meghagyás jogerőre emelkedést követően-, az azzal kapcsolatos végrehajtási eljárásra is. Az ellentmondás következtében bekövetkező bírósági eljárást nem érintem, mivel dolgozatom témájához igazodva, csak a közjegyző előtti eljárási cselekménye képzi munkám alapját. Szó esik benne, az fmh történeti kialakulásáról, meghagyás benyújtásának lehetőségeiről,a Magyar Országos Közjegyzői kamara felépítéséről, közjegyzői elektronikus rendszerről, hiánypótlásról, elutasításról, ellentmondásról, végrehajtásról. Az egyes eljárási lépcsőfokok kapcsán igyekszem megközelíteni az adott kérdéskört közjegyzői szemszögből, melynek során egy kisebbfajta gyakorlati útmutatóval kívánok szolgálni a MOKK szövevényes rendszerében. Ezzel remélhetőleg kerekebb képet kaphatunk az eljárás menetéről, mind eljárásjogi, mind technikai vonatkozásban. A munkám a 2018-as változásokat is tartalmazza.