9789638751478

dc.date.accessioned2008-11-23T21:05:35Z
dc.date.available2008-11-23T21:05:35Z
dc.description.abstractFeltételezzük, hogy elszigetelt lények vagyunk, s „az én gondolataim az én gondolataim, a te gondolataid pedig a te gondolataid, és a kettő útjai sohasem keresztezik egymást.” Valójában igenis összekapcsolódunk egymással egy olyan szinten, melyet a nyugati tudománynak még fel kell térképeznie, s még igen távol állunk attól, hogy azt világnézetünkbe tudjuk olvasztani. Ha szándékaim képesek befolyást gyakorolni egy tőlem távol tartózkodó személyre, ha gondolataid összeolvadhatnak az én gondolataimmal, és nem pusztán klinikai körülmények között, de bárhol a világon, akkor ez azt kívánja tőlünk, hogy megfontoltabbak és felelősségteljesek legyünk, nem csupán saját cselekedeteinket illetően, de azzal kapcsolatban is, hogy miként gondolkozunk más emberekről, és hogyan kommunikálunk velük. Íme egy megtörtént eset. Az egyik pszichoterapeutát behívatta a klinika igazgatója, hogy magyarázatát kérje, miért épülnek fel, s hagyhatják el az intézetet hamarabb az ő betegei, mint kollégáinak páciensei. - Miért gyógyulnak gyorsabban a betegeid? Mit csinálsz másképp? – érdeklődött. Amikor a terapeuta elmondta, hogy imádkozik betegeiért, s úgy érzi, talán ez lehet a magyarázata az eltérő klinikai eredményeknek, nyomban megbeszélést hívtak össze a többi terapeuta részvételével, hogy megvitassák a helyzetet. Mindenki roppant nyugtalan volt a meglehetősen ellentmondásos gyógymód miatt. Végül utasították a terapeutát, hogy hagyjon fel az imádkozással, mert az „igazságtalan előnyhöz” juttatja pácienseit. Dr. Larry Dosseyhu
dc.identifier.bibidMOKKAW0005142699hu
dc.identifier.isbn9789638751478hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+MOKKAW0005142699hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/29487
dc.title9789638751478hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
9789638751478.jpg
Méret:
8.83 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
9789638751478.txt
Méret:
1.61 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények