Az inkluzív vezetés, partnerségi együttműködés és a települési sikeresség összefüggéseinek vizsgálata Hajdúnánás példáján

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatásom célja, hogy felderítse Hajdúnánás 2010-11-12-14-16 közötti időszakban bekövetkező fejlődésének folyamatait a főbb meghatározó eseményekre épülve. Célom a város sikerességének, fejlődésének kulcsának, az abban rejlő egyedi erejének feltérképezése, mitől vált mintavárossá a környező települések körében a város. A kulcsszó az inkluzív vezetés, mely megmutatkozik a megváltozott városfejlesztési struktúrában, a közösségi kulturális szerepvállalásban, az innováció és hagyomány együttesében. Személyes hátterem a téma választásban az, hogy mindössze kicsivel több, mint egy éve élek a városban. Hamar szembetűnő volt a város egyedi stratégiája és évek óta működő városmarketingje. Érdeklődésemet egyből felkeltette miben mutatkozik meg a város vonzó ereje. Különlegességét számomra ez adta a dolgozat megírásának, hiszen kívülállóként, de mégis helyi lakosként tudtam szemlélni a változásokat. A kutatás hitelességét a szakirodalmakon túl interjúk és kérdőívek segítették.

Leírás
Kulcsszavak
inkluzív vezetés, partnerségi együttműködés, innováció, hagyomány
Forrás