A mítoszból a logoszba vezető út keskeny, kapuja szoros és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Egyesek szerint a teológiában rejlik a meglelés módja ugyanakkor - minthogy minden szentnek maga felé hajlik a keze - én jobb szeretek ezügyben az esztétika, mint értelmezési módszer berkein belül gondolkodni. Amennyiben a teológia magyarázóan lép fel a mítosz irányába a logosz irányából, úgy az már sokkal inkább hermeneutika, mely viszont már sokkal inkább esztétikai jellegű, mintsem teológiai. A transzgresszió mibenléte, a mítoszból a logoszba való áttáncolás annyi, mint nyelvről nyelvre fordítani. A szükségszerű dualizmusban a mítosz és logosz párharca nem a víz és olaj soha el nem keveredő szubsztanciája, hanem a felkavart cukor és víz viharzó diffúziója; egyszerűbben: a mítosz és a logosz nem csupán ,,külsőlegesen kapcsolatosak egymással”, annál inkább szervesen; ekképpen is kell egyvelegükre tekintenünk - ,,cukros vízként”. Míg a mítosz és a logosz kettőse funkcionálisan megkülönböztetendő, addig ahhoz, hogy a világot egy nagy Narratívában lássuk át, megkerülhetetlen a felismerés, hogy az azt adó elemek vegyületét összességében kell vizsgálni; nem pedig azoknak részecskéiben életet keresni.