A házassági perek speciális szabályai

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom célja, hogy a házassági perek speciális szabályait közelebbről is megvizsgáljam, azaz a házasság létezésének, illetve nem létezésének megállapítása, a házasság érvénytelenítése iránt indított perek, valamint a bontóperek speciális szabályait teljeskörűen bemutassam a hatályos Polgári Perrendtartás1 viszonylatában. Azért is választottam ezt a témát, mert a különleges pereken belül elhelyezkedő személyállapoti pereken belül található házassági perrel kapcsolatos szabályozás mindig is érdekelt, kiváltképpen a bontóper. A házassági perek szabályozása iránt való érdeklődésen talán abból fakad, hogy mindig is fontosnak tartottam a házasság intézményét, mint a család egységét. A házasság az egy elméleti fogalom, amely törvényben nincs meghatározva. A magyar jogrendszer úgy definiálja, hogy a házasság egy nő és egy férfi házassági életközösséget létrehozó kapcsolata, amely jogilag elismert, mindezenfelül védett kapcsolat is egyben, továbbá egyenlő jogokat és kötelezettségeket is keletkeztet. A családi kapcsolat alapjának tekintendő, amelynek létrejöttét, illetve megszűnését is törvény szabályozza.

Leírás
Kulcsszavak
Házassági perek, speciális szabályai, bontóper
Forrás