A vályoggal és a földdel való építés, az egyik leg ősibb építési formánk. A vernakuláris építészet Európában éppen hazánkban élte reneszánszát. A kevés erdő miatt elsősorban az Alföld területén terjedt el ez az építési forma, melyre számos módszert fejlesztettek ki az évszázadok során. A lakó- és gazdasági épületek nemcsak a régi időkben, még a 19. század végén is túlnyomórészt agyagból, földből és vályogtéglából készültek. Hazánkban a folyószabályozás miatt jelentősen megnőtt az agyagtartalmú területek mértéke. Így ez volt a legkönnyebben és legolcsóbban hozzáférhető természetes építőanyag. Az iparosodás következtében, a vályog alkalmazása rohamosan lecsökkent. A vernakuláris építészet egyik legfontosabb alapjellemzője a hozzáférhető, helyben fellelhető anyaghasználat. Esetleges bontásuk is olcsó és környezetkímélő. Alacsony, mind az építési, mind az üzemeltetési energiafelhasználás. Az építőanyag kiválasztásakor meghatározó lehet, hogy környezetbiológiai szempontból a vályog a leg egészségesebb építőanyag. . Remekül kombinálható más építőanyagokkal, mint például a fa, tégla, gipsz, ami lehetővé teszi a diverzifikált építési megoldásokat. Élőmunka igénye magas, mely tudás munkahelyeket teremthet. Gazdaságos, hiszen vannak olyan technológiai megoldásai, melynek ismeretében, csökkenthetünk az építési költségeinket. Azonban a földépítészet társadalmi megítélése sajnos nem sokat javult, a szükség tudás, ma már nem öröklődik a családokban és az oktatási intézményekben sem fektetnek rá hangsúlyt. A célom egy olyan oktatási központ kialakítása volt, mely elősegíti a fenntartható építészet fejlődését, a természetes építőanyagok alkalmazását. Javítja a társadalmi megítélését a vályogépítészetnek és nem utolsó sorban munkalehetőségeket teremt.