Az egészségturizmus bemutatása a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Zrt. példáján keresztül

Dátum
2010-05-27T08:28:51Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A nemzetközi trendeknek megfelelően Hajdúszoboszlón is egyre jobban dominál a belföldi turisták jelenléte. A külföldi piacok megnyeréséhez pedig először a hazai turizmusnak kell kielégítőnek lennie. Ha a tervezett fejlesztések megvalósulnak, az itt élők boldogulása biztosított lesz, és Hajdúszoboszló nem csak Magyarországon lesz ismert, de európai szintű gyógyhellyé fejlődik. A Bánomkert projekt elemeinek megvalósítása nem mennyiségi, hanem minőségi átstrukturálódást és fejlődést eredményez. A fedett élményfürdő nem csak kiküszöbölte részben a szezonalitást, de ezzel a piac egy újabb szegmense is elérhető lesz a hajdúszoboszlói kínálat számára. A Fesztivál-téri Turisztikai Központ megépítésével a konferencia turizmus lehetősége is megnyílna, a vendégeknek és helyieknek is alternatív szórakozási lehetőséget nyújtana. A nemzetközi szintű gyógyhelyi központtá válás alapfeltétele lenne egy gyógypark, valamint sétányok kialakítása. Szakdolgozatom végére érve kijelenthetem, hogy méltán lehetek büszke városom sikereire, hiszen elfogultság nélkül, objektíven szemlélve is Hajdúszoboszló eredményei példa értékűek. Ezen eredmények a gyógyvíz feltörése óta a céltudatos fejlesztéseknek és a városi lakosok jövőbe vetett bizalmának tudható be. A hajdúszoboszlói gyógyturizmusnak 80 esztendőnyi múltja, pazar jelene és véleményem szerint nagy lehetőségekkel kecsegtető jövője van.

Leírás
Kulcsszavak
egészségturizmus, Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Zrt.
Forrás