Információs tezaurusz görögkatolikus liturgiákból
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Görögkatolikusnak, pontosabban görög szertartású katolikusnak nevezik az olyan keresztényeket, akik az eredeti görög, bizánci szertartás és egyházfegyelem megtartása mellett a katolikus hitet vallják, és a római pápát egyházfőként elfogadják. Az 1054-ban bekövetkezett nagy keleti egyházszakadás következtében a bizánci szertartású keresztények gyakorlatilag elszakadtak Rómától, mind egyházfegyelmi, mind egyházpolitikai tekintetben. Szórványban megmaradt néhány olyan közösség – elsősorban a mai Olaszország területén – akik a bizánci hagyományok őrzése mellett megmaradtak a római egyházban. Hitéletük főképp az itt működő, nagy múltú, görög kolostorok köré csoportosult. Később, a bizánci birodalom megszűnése, az anyaországtól való, gyakorlatilag teljes elzártság, valamint az erős római befolyás következtében lassan kihaltak a valaha népes kolostorok. Ma a legjelentősebb ilyen intézmény Olaszország területén a grotta-ferratai apátság, ahol egy sajátos – a jelenlegi görögkatolikus gyakorlathoz képest – még ősibb bizánci liturgikus hagyomány szerint végzik a szertartásokat.