Y és Z generáció a munka világában
Absztrakt
Szakdolgozatomban az y és z generáció a munka világában vizsgáltam. Ez a 2 generáció már néhány éve részt vesz a munkaerőpiacon viszont sok mindenben hasonlítanak illetve különböznek. Dolgozatom 1. részében az elméleti hátteret vizsgáltam a 1. felében pedig a kutatásomat elemeztem. Az 1. részben de leginkább a generációk közötti különbségekre illetve a generációk áttekintésére fektettem a hangsúlyt. A meghatároztam hogy mit is jelent az a generáció fogalmi szempontból majd az összes generációt egy-egy bekezdésben elemeztem hosszasabban kitérve a 2 vizsgált generációra amely az y és AZ generáció volt. Itt egy nemzetközi kutatást is segítségül hívta amely megállapította hogy ezen 2 generációnak nagyon sok kihívással kell szembe mennie. Hiszen a covid 19 a helyzet miatt rendkívül leterheltek. Hipotézisnek három gondolatot fogalmaztam meg, melyek teljesen vagy részben bizonyosságot is nyertek. Gondolataim alapja igaznak bizonyult és bizonyosságot is nyert, egy hipotézist leszámítva, amely csak részben igazodott be.