A szociális szakma és a társadalmi környezet – reflexiók a témában megjelent tanulmányokra, a hazai szociális munka válságával kapcsolatos vitára
Fájlok
Dátum
2015-04-01
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Reflexiómmal nem az volt a célom, hogy bárkit is megbántva vonjam kétségbe az írásomban említett szerzők véleményét, vagy hogy pálcát törve tegyem le a garast bármelyikük mellett is. Sokkal inkább szerettem volna megmutatni, hogy a csendes tömegben lévő szakemberek is vívódnak saját szakmai fejlődésük helyes irányával, annak mélységével és milyenségével. Ha nem is látják és tudják mindenre a választ, de gondolkodnak, éreznek, akarnak és a maguk módján és képességük szerint tesznek is. Napról napra próbálva függetlenül attól, hogyan áll munkájukhoz szűkebb és tágabb értelemben vett környezetük.
Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
Párbeszéd: Szociális munka folyóirat
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Párbeszéd: Szociális munka folyóirat, Évf. 2 szám 2 (2015)
,