Az élethez való jog a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítélkezésének tükrében

Abstract

Dolgozatomban az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Római Egyezmény 2. cikkével, az élethez való joggal foglalkozom, ezen belül is az abortusszal, mint a méhmagzat életjogával. Ezen kívül vizsgáltam ezen alapvető jog érvényesülését, megjelenését a magyar jogban is. Az élethez való jog szerkezetét tekintve alanyi – és intézményi oldalra oszlik. Az alanyi oldal tekintetében az állami intézményeket, illetve a közfeladatot ellátó személyeket terheli az a kötelezettség. Az élethez való jog intézményi oldala, pedig az állam azon kötelezettségét jelenti, melynek lényege, hogy az állam az alapvető jogok érvényesüléséről gondoskodni köteles. A magyar jog az élethez való jogtól elválaszthatatlannak tekinti az emberi méltósághoz való jogot (monista felfogás), s mint alapvető jogot korlátozhatatlannak tartja. Ezen jogok tiszteletben tartását az Alkotmány 8. § (1) bekezdése is biztosítja. A jogalkotás a magyar jogban is kivételes esetekben lehetőséget biztosít az élet elvételére, de ez nem lehet önkényes. Az abortusz vonatkozásában nincs kialakult esetjog, hiszen nem hozott a Bíróság olyan döntést, amelyből egyértelműen levezette volna, hogy a méhmagzatot megilleti a 2. cikkben biztosított élethez való jog. A magyar jog sem tekinti jogalanynak a méhmagzatot, ettől függetlenül megilleti az Alkotmányban meghatározott védelem, ennek megfelelően a Magzatvédelmi törvény kimondja, hogy „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel”.