9789639686472

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

"Ez a könyv egyfajta detektívregény. Ha addig még nem lettem volna biztos benne, szeptember 11-ével meggyőződhettem róla, hogy a világ megváltozott: a globális kapitalista gazdaság idejét éljük, amely jóval rugalmasabb, ellenállóbb, nyitottabb, alkalmasabb az önkorrekcióra és gyorsabban változik, mint akár negyedévszázaddal korábban. Ez az új világ rendkívül sok új lehetőség tartogat számunkra, éppúgy, mint ahogy számtalan új feladatot is. A zűrzavar korának leírásával kísérletet teszek arra, hogy magam is megértsem ennek az új világnak a természetét: miképp jutottunk el idáig, mi jellemző mai életünkre, és mi jót, mi rosszat fedezhetünk fel a láthatáron. Ahol lehetséges, ott saját tapasztalataim összefüggésében fejtem ki véleményem - így diktálja a történelmi feljegyzések iránti felelősségtudatom, és az a vágyam, hogy olvasóim megértsék, hogyan jutottam el idáig." (A szerző)

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények