A franchise, mint a vállalkozásépítés egyik módszere
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom témájául a franchise rendszer bemutatását választottam, mely napjainkban jelentős szerepet tölt be a gazdasági életben. Ezt támasztják alá azok a tények is, melyek szerint az amerikai vásárlók minden harmadik dollárjukat egy, a franchise keretében üzemeltetett kereskedelmi egységben költik el, illetve több mint 7 millió embernek nyújt munkahelyet. Az induló kisvállalkozások számára igen nagy előnyt jelent, hogy egy piacon kipróbált és bevált üzleti módszert vehetnek át. Viszonylag kis befektetéssel egy - a fogyasztók által már megismert – termék/szolgáltatás értékesítésével foglalkozhatnak. Ráadásul folyamatosan igénybe vehetik a franchise-átadó szakmai tapasztalatait és segítségét. Ennek köszönhető, hogy a franchise-rendszerben működő vállalkozások igen nagy százaléka működik sikeresen. A téma feldolgozása során először a franchise-al kapcsolatos általános ismérveket, a franchise szerződés, szerződési rendszerben betöltött helyével összefüggő elméleteket mutatom be. A franchise, mint üzleti kapcsolat jogi alapja a szerződés, aminek nagyon fontos melléklete a Működési Kézikönyv, valamint a franchise-vállalkozások Etikai Kódexe. Dolgozatomban részletesen bemutatom, melyek a szerződés legfontosabb tartalmi elemei, és kiemelten foglalkozok a szerződés megszűnésének lehetséges eseteivel. A franchise vállalkozási formában való működés igen szerteágazó felelősségi, jogi problémakört eredményez. A külső felelősség egyik legjelentősebb problematikája a termékfelelősség, melynek szabályait részletesen ismertetem. A franchise a vertikális kartellek egyik típusa. A franchise szerződés rendszerint tartalmaz olyan kizárólagossági klauzulákat, amelyeknek versenykorlátozó hatása lehet. A franchise versenyjogi megítélése alapvetően meghatározza működését, ezt a témakört részletesebben bemutatom. A téma feldolgozását a franchise szerződések nemzetközi magánjogi megítélésével zárom.