A közbeszerzési eljárás elmélete és joggyakorlata

Dátum
2011-11-07T15:06:29Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom elkészítésének célja, hogy egy átfogóbb képet adjak a közbeszerzésekkel kapcsolatban, nagy hangsúlyt fektetve az eljárás folyamatára ajánlatkérői oldalról, egy konkrét beszerzésen keresztül. Ezért dolgozatom első részében a közbeszerzés kialakulásának történelmi előzményeit kívánom bemutatni, mind a hazai, mind pedig a közösségi jog vonatkozásában, amely véleményem szerint fontos szerepet játszik a közbeszerzési rendszer megértésében. Ezek után a közbeszerzési eljárás céljait és alapelveit részletezem, amelyek lényegében az egész törvényben jelen vannak, a jogszabályok nélkülözhetetlen elemei, és érvényesülésük igen fontos az eljárás lefolytatása során. Ezek után célom a közbeszerzési eljárás szabályozásának bemutatása, részletesebben kitérve az alanyi és tárgyi hatályokra, a jelenleg hatályos értékhatárokra, és az eljárások fajtájára. Mindemellett szükségesnek tartottam a jelenlegi közbeszerzési eljárások számadatainak ismertetését, bemutatva ezzel a közbeszerzések alakulását, illetve a módosítások hatását az eljárások számára vonatkozóan, majd az új közbeszerzési törvény kapcsán a legfontosabb változásokat és az azzal kapcsolatos kritikákat ismertetem.
A dolgozat második részében egy konkrét, speciálisnak tekinthető eljárástípust, a három ajánlat kérésével magvalósuló általános egyszerű közbeszerzési eljárás folyamatát mutatom be. Választásom azért erre az eljárástípusra esett, mivel sok kritikát olvastam a témával kapcsolatban és felkeltette az érdeklődésemet, hogy valójában mi az alapja ezeknek a bírálatoknak.

Leírás
Kulcsszavak
közbeszerzés
Forrás