A relatív klorofill tartalom korai fejlődési stádiumban való alkalmazhatóságának értékelése a termésbecslésben
Absztrakt
A megfelelő tápanyag utánpótlás meghatározza a növény szárazanyag mennyiségét, és minőségét, közvetve befolyásolja a növény egészségi állapotát. Kísérleteink során célul tűztük ki, hogy a SPAD érték változásainak okait feltárjuk kontrollált és szabadföldi körülmények között is, különböző kukorica genotípusok korai fejlődési stádiumában. Mindkét típusú kísérletben a szárazanyagtartalom változása és a SPAD értékek között kerestük az összefüggést. A SPAD értéket minden genotípusnál, folyamatosan mértük az összes levélen. A gyökértömeg értékek összehasonlítás során statisztikailag igazolható különbséget nem tudtunk kimutatni, sem a vizsgált genotípusok, sem pedig a nitrogén kezelések között. A hibridek között van különbség, de ebben a stádiumban még nem számottevő. A genotípusok nitrogén mobilizálási képessége eltérő, mely adott nitrogén szint mellett jelentős különbségeket okozhat később, a termés tekintetében is. Összefüggés van a SPAD érték és a szárazanyag gyarapodás között, mely lehetővé teszi a paraméter használhatóságát a termésbecslésben is.