Tíz-tizenegy éves gyerekek hadifogságban. Miképp áll helyt egy kis gyerekcsoport a háború végén, amikor összeomlik a Német Birodalom. 1944. szeptember 3-án az iskola 89. tanévének megkezdésére bevonulnak a növendékek Kőszegre, a Hunyadi Mátyás Honvéd Középiskolai Nevelőintézetbe. A II. világháború már az országhatáron belül tombol. Mindenütt nagy a zűrzavar. Akiket tudnak, a szülők hazavisznek. Akikért már nem tudnak eljönni, azokat kitelepítik Németországba. Ezeknek a gyerekeknek a történetét meséli el az író, humorral, szeretettel, megértéssel, hisz maga is egyike volt ezeknek a növendékeknek. Hetvenhárom növendék a háború végén fogolytáborba kerül. Egy fiatal evangélikus tábori főlelkész, a feleségével vállalja a gyerekek gondozását. Fáradozásuk sikerrel jár! Végül testben és lélekben megerősödve minden baj nélkül juttatják a fiúkat vissza szüleikhez. 1946. március 2-án érkezett haza zárt rendben Magyarországra. Az író e házaspárnak állít örök emléket, és példát az utókornak. A fiúk tetteikkel bizonyítják, hogy a hazaszeretet, a bajtársiasság, az összetartozás érzése mindig csodákra képes. A fiúk tetteikkel bizonyítják, hogy a hazaszeretet, a bajtársiasság, az összetartozás érzése mindig csodákra képes.