A több ezeréves múlttal rendelkező szőlőtermesztés hagyományaiban megesett legnagyobb változás a XIX. században nagy változáson ment keresztül, mikor az Amerikából behurcolt szőlőgyökértetű, más néven filoxéra terjedt és pusztított. (BÉNYEI et al., 1999) A hagyományos termesztési elemek megtartása mellett ekkor nagy szerepet kapott az oltványok használata, hiszen a kötött talajokon való szőlőművelést hatalmas károkozás mellett el is lehetetlenítette az új kártevő. Az egyetlen hatékony ma is ismert védekezési mód ellene az amerikai szőlőfajok gyökerére oltás, melyek már alkalmazkodtak a filoxérával való együttélés során és kialakult az ellenállóságuk. (KOZMA, 1967) A tradicionális szőlőművelésben a filoxéravész után kötött talajon az európai nemes oltványok amerikai szőlőfajra oltva lettek telepítve, míg homok talajon helyenként még megmaradt a sajátgyökerű nemes szőlő használata. Az amerikai és európai szőlőfajok fúziója új tulajdonságokat eredményezett, az oltványok eltérnek mind a nemest, mind az alanyt jellemző növényélettani szempontból, így létrehozva egy teljesen önálló szervezetet. Az alany hatása termés minősége és mennyisége mellett ez megmutatkozhat a filoxéra-tűrésben, a növény élettartamában és tenyészidejében, a hideg-, só-, mész-, és szárazságtűrésében, de megváltozott felépítése befolyással lehet a vízemelési erejére, növekedési erélyére, a hajtásnövekedés, virágzás idejére, a termésérés befejezésének időpontjára is. Az új növény gyökér-paramétereinek hatása a nemesre az alanyválasztástól függően eltérő lehet, melynek fokozott jelentősége van a termesztési cél elérésében. Ehhez ismernünk kell az adott párosítás klímaadaptációs képességeit is, hogy a termesztésben ne csak legoptimálisabb genetikai potenciált szemelőtt tartva válasszunk, hanem a viszonyokhoz legjobban alkalmazkodó fajtatárítással növeljük a gazdaságosságot.