A Polgári Takarékszövetkezet stratégiai elemzése
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Magyarországon a pénzintézeti rendszeren belül a legnagyobb fiókhálózattal a takarékszövetkezetek rendelkeznek. Kulcsszerepük nem vitatható, hiszen több településen az egyetlen helyben elérhető pénzintézet. A jelenlegi pénzintézeti típusok közül a takarékszövetkezetek lehetnek leginkább alkalmasak a kistelepülések korszerű pénzügyi szolgáltatásokkal történő ellátására. Diplomadolgozatomban a Polgári Takarékszövetkezet elhelyezkedését mutatom be a hazai bankrendszerben, hiszen úgy vélem, hogy Polgár város életében fontos szerepe van a Takarékszövetkezetnek, hiszen így az emberek helyben el tudják intézni pénzügyeiket és a számukra legmegfelelőbb szolgáltatások is rendelkezésükre állnak. Ennek ismeretében a Polgári Takarékszövetkezet környezetének valamint pénzügyi helyzetének elemzésével foglalkoztam. Betekintést adtam abba a környezetbe, ahol a hitelintézet működik, pénzügyi számításaimmal felmértem, hogy mennyire végzi eredményesen tevékenységét és egyéni felmérő munkámmal megállapítottam, hogy a dolgozók hogyan látják a Takarékszövetkezet ügyfelekkel kapcsolatos fejlesztési lehetőségeit. Felvázoltam a takarékszövetkezet általam legfontosabbnak ítélt fejlesztési lehetőségeit a piaci pozíció bővítésére. Hangsúlyt kap a Polgári Takarékszövetkezet küldetése, stratégiája és azok a célkitűzések, amelyek elérésével meg tudják őrizni jelenlegi helyzetüket illetve szerepüket tovább bővíthetik. Az elemzések alapján összességében elmondható, hogy a Polgári Takarékszövetkezet hatékonyan működik, mind a pénzügyi elemzéseket, mind a makro-és mikrokörnyezetére vonatkozó megállapításokat tekintve. Termékeinek fejlesztésével, technikai fejlődéssel, jól képzett szakembergárdával és területi terjeszkedéssel meg tudja őrizni piaci pozícióját és ennek megvalósításával és megőrzésével az előrelépési lehetőségek is adottak számára.