Az elmúlt néhány évtizedben a környezetvédelem fontossá válása és a kőolaj drágulása elindított egy folyamatot, mely egyre inkább előtérbe helyezi a megújuló nyersanyagok használatát. A figyelem központjába a szénhidrátok kerültek. A szénhidrátok igen nagy mennyiségben fordulnak elő a természetben, és rendkívül változatos formákban. Számos különböző funkciót töltenek be az élő szervezetekben. Lehetnek támasztó vagy vázanyagok, növényi és bakteriális sejtfalak építőelemei (cellulóz, peptidoglikánok), tartalék energiaforrások (keményítő, glikogén), és információ hordozására is alkalmasak (glikokonjugátumok). Bár a monoszacharidok is fontos szerepet játszanak a különböző biokémiai folyamatokban, az esetek túlnyomó részében a szénhidrát alegységeket tartalmazó glikozidok, oligo- és poliszacharidok a biológiai, biokémiai folyamatok főszereplői. A szénhidrátkémiai kutatási témák egyik legfontosabb területe a biológiailag aktív oligoszacharidok előállítása, ám ezek soklépéses szintézise igen bonyolult, hosszadalmas folyamat. A legtöbb ilyen oligomer felhasználása jelenleg az orvosbiológia területére korlátozódik. A polimerkémiai kutatási témák között egyre nagyobb szerepet kap a biológiailag lebontható polimerek szintézise, és ezen belül a szénhidrát alapú polimerek előállítása. A természetes eredetű monoszacharidok, diszacharidok, oligoszacharidok, esetleg poliszacharidok alapanyagul szolgálhatnak szénhidrát bázisú polimerek szintéziséhez. A polimerkémia egy másik kiemelkedő kutatási területe a polimerek funkcionalizálásával foglalkozik. Ezen belül egyre nagyobb figyelmet kap a szénhidrát molekulák szintetikus polimerekhez való kapcsolása. Ezzel a módszerrel új, kedvező tulajdonságokat lehet bevinni a polimerbe. A polisztirol cukor-funkcionalizálásával például biológiailag lebontható polimereket lehet előállítani. A természetes és mesterséges poliszacharidok felhasználása széleskörű. A keményítőt például a textilipar keményítésre, a gyógyszeripar adalékanyagként használja, de ilyen segédanyag a karboximetil-keményítő nátrium sója is. A mikrokristályos cellulózt szintén segédanyagként használja a gyógyszeripar. A karboximetil-cellulóz és a nátrium-karboximetil-cellulóz az E-466-os számú emulgeálószerként ismert, illetve a karboximetil-cellulózt tapétaragasztóként is használják. A dextrán vérkészítményként használatos a vérplazma pótlására [1]. Az inulin [2] egyfajta természetes polifruktóz, növényi rost, mely prebiotikumként ismert étrendkiegészítő és édesítőszerként is forgalmazzák. A hialuronán is egy természetes glikopolimer, amely az ízületek kenőanyagaként szolgál, de felhasználják mesterséges beültethető szemlencsék gyártására is. A ciklodextrin felhasználhatósága igen széleskörű, és ez egyre inkább növekvő tendenciát mutat [4]. A ciklodextrin azért különleges, mert henger alakú molekula, amelynek belső oldala inkább hidrofób, míg a külső felülete hidrofil. Legnagyobb mennyiségben az élelmiszer- és kozmetikaipar használja fel, de fontosak a gyógyszeripari alkalmazásai is vízben rosszul, vagy vízben nem oldódó gyógyszermolekulák molekuláris kapszulázására. Az elmúlt években újfajta poliszacharidszintézis-módszerek kidolgozásával foglalkoztam az Alkalmazott Kémiai Tanszék és a Gyógyszerészi Kémiai Tanszék szoros együttműködésében. A doktori disszertációmban két új típusú, szénhidrát bázisú polimer szintéziséről számolok be. Az egyik egy hagyományos értelemben vett poliszacharid, amelyet 3,6-di-O-acetil-D-glükálból álítottam elő Ferrier-típusú átrendeződéses reakcióval. A másik pedig egy lineáris mannitol származékot tartalmazó szénhidrát oligomerkeverék, amelyben a monomeregységek diszulfid-hidakon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.