Az általános forgalmi adó, mint hazánk egyik legnagyobb bevételi forrása

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom első fele részletes betekintést biztosít az áfa folyamatos kialakulási folyamatába, azon belül is az idők során létrejött szabályozási formáiba és az áfa kulcsok alakulásába. A történeti kitekintést megelőzően leginkább a magyar szabályozásra fektetem a hangsúlyt, vagyis a jelenleg hatályos áfa rendszer (2007. évi CXXVII. törvény) lényegi elemeit boncolgatom, hogy azok milyen szerepet töltenek be a szabályozásban. Ezeknek az elemeknek a szabályozása elengedhetetlen, így nem véletlen hogy ezek bele lettek foglalva a törvénybe is, mint például az adó alapja, az áfa rendszerének a hatálya és annak teljesítési helye, vagy éppen az áfa adózási mértéke. Szakdolgozatom második felében bemutatom, hogy milyen kiemelkedő szerepet is játszik az áfa a központi költségvetésben, ugyanis egy biztos bevételi forrásról beszélünk. Azonban ha az adómérték túl magas, abban az esetben az kedvezőtlen lehet a társadalom számára. A továbbiakban nagy hangsúlyt fektetek az áfa kapcsán az Európai Unió jogi hatásaira, hogy azok miként hatnak a magyar áfa szabályozására, továbbá kitérek eme adónem alkalmazásának hatásaira és az adómértékeinek lehetséges problémáira. Munkám végéhez érve egy táblázatban szemléltetem, hogy hazánk áfa bevételei miként változtak az elmúlt szűk másfél évtizedben és teljesültek-e az évek során a törvényi előirányzat által várt bevételek. Bár véleményem szerint nagy eséllyel nem fog megvalósulni a 2022-es központi költségvetésben előirányzott áfa bevétel, köszönhetően a konfliktusnak, ami a szomszéd országban tört ki.

Leírás
Kulcsszavak
áfa, általános forgalmi adó, központi költségvetés
Forrás