Életünk meghatározó része, sőt, egyik fő mozgatórugója a fajfenntartási ösztön. A biológia törvényei alapján a férfiak ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy génjeiket minél szélesebb körben örökítsék tovább. Újdonsült keresztény civilizációnk azonban ezt nem tűrheti, a régi rendet felváltotta a monogámia, a férfiak megnősülnek, és attól kezdve szigorú szabályok szerint kell élniük párjukkal. De mi van, ha a kirendelt társnak egy idő után már nincs kedve ahhoz, hogy aktivitásunk célpontja, illetve befogadója legyen? Három lehetőség adódik:

1. kőkemény aszketizmus, önmegtartóztatás;
2. dühöngés, lerészegedés, erőszak;
3. máshol keressük a boldogságot: félrelépünk, kurvázunk, szeretőket tartunk. A férfiak többsége persze a harmadik verziót választja, hisz az a legkellemesebb és nem utolsósorban a legtermészetesebb is. Ebben a kifordított világban azonban a hűtlenségért fejvesztés jár, hiszen ha félrelépünk, akkor a nők szerint megalázzuk, becsapjuk őket, és nem hiszik el, hogy attól még ugyanúgy szeretjük és tiszteljük őket. pedig nem ellenük vétünk, hanem a fennálló, természetellenes látszatrend ellen. A nők "kivívták maguknak a szexuális egyenjogúságot, és vele megkapták a féltékenység kínját, a gyermekét egyedül nevelő anya sorsát, a szingliséget, az idős korára egyedül hagyott nő szerepét, a férfiak cserébe megkapták a stressz okozta korai halandóságot." "És ez kurva nagy igazságtalanság." Balatoni Bendegúz könyve a hűtlenség problémakörét nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is bőségesen szemlélteti, érezhetően nem légből kapott esetek alapján. Olyan történeteket olvashatunk, amiket eddig csak füstös kocsmák eldugott sarkaiban hallhattunk... Balatoni Bendegúz könyve a hűtlenség problémakörét nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is bőségesen szemlélteti, érezhetően nem légből kapott esetek alapján. Olyan történeteket olvashatunk, amiket eddig csak füstös kocsmák eldugott sarkaiban hallhattunk...