Debreceni zsidóság története a XVIII. századtól napjainkig
Absztrakt
A szakdolgozatom témája a Debreceni zsidóság története XVIII. századtól napjainkig. Dolgozatomban igyekeztem bemutatni, hogy a történelmünk során a zsidók élete milyen változásokon ment keresztül és hogyan alakult az életük Debrecenben, illetve arra, hogy a Holocaust, hogyan változtatta meg az élettörténetüket. Vizsgálódásaim és megfigyeléseim alapján szinte mindenhol szembe találtam magam előítéletekkel és sztereotípiákkal, amire szintén kitérek a dolgozatomban. A történelem feltárásában a Debreceni Zsidó Hitközség Nőegylet tagjai segítettek, akik visszaemlékezéseikkel hű képet festettek egy számomra ismeretlen századról. Kutatásom módszertana összesen hat mélyinterjún alapszik. Az interjúalanyaim mind a Ráhel Nőegylet tagjai illetve elnök asszonya és az örökös tiszteletbeli professzor asszonya volt. A XVIII. században a zsidók bevándorlása megindult Magyarországon, ugyanis II. József türelmi politikája azt eredményezte, hogy bizonyos feltételekkel földet is vásárolhattak. A 19. században jelenik meg a modern politikai antiszemitizmus, mint például az Istóczy-féle antiszemita párt is a társadalmi válsághelyzet következménye ugyanúgy, mint az 1920-as numerus clausus törvény és a többi zsidótörvény , ami a 30’-as , 40’-es években jelennek meg. (Monostori 1993) A 20. század elejére a zsidókérdés komplikáltabb és feszültebb lett. A gazdasági és egzisztenciális ütközési pontok mellett kialakultak a zsidó értelmiségi elit által megfogalmazott igények a politikai életben való részvételre. A rendszerváltozás után megindult antiszemita diskurzusok többek számára félelmet idéztek elő. (Halmos 2014) A debreceni zsidóság jelenkori közösségi élete és hitélete bizonyítja azt, hogy hogyan lehet évezredek emlékét megőrizni. Az emlékek és az átélt szenvedések terhével újra elkezdték Debrecenben a zsidó élet újjáalakulását. Nem volt könnyű a túlélőknek a mindennapi élet sem, ezért elkezdődött a haláltáborokból visszatértek gondozása és elkezdték a vallási élet helyreállítását.