"Hadd ismerjék meg mások is a horrort, amely velem megtörtént"
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A szakdolgozatom témája a családon belüli erőszak, és annak egyik formája: a vérfertőzés. A mai társadalomban ez „tabu” téma, ezért az a célom, hogy hiteles képet mutassak be a vérfertőzés problémájáról, a szülői szerepvállalásról, az ezt körülvevő mély hallgatásról, valamint arról, hogy milyen okokra vezethető vissza ez a bűncselekmény. Mivel a társadalomban nem mernek beszélni róla, ezért nem is tudnak az áldozatok valós számáról. Magyarországon az incestus áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A jogalkotók, a bíróság és a rendőrség is mereven elzárkózik az esetektől, pedig a törvények alkalmazásával sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni. A jogalkotóknak megfelelő törvényt kellene kialakítani annak érdekében, hogy a gyermek időben védelembe kerüljön. Ha megtörtént a bűncselekmény, az áldozat – véleményem szerint – csoportos terápiában hatékonyabban elindulhat a gyógyulás útján, mint egyéni esetkezelés által. Mivel nehezen nyílnak meg és vállalják fel a velük történteket, támogatom azokat a „csendes”, illetve „hangos” kampányokat, amelyek figyelemfelkeltésül szolgálnak. A kampányokat az iskolákban is alkalmazni kellene a gyermekek számára. Ehhez a pedagógusok együttműködésére és segítségére van szükség. Kutatásomhoz két szakemberrel készítettem félig strukturált interjút. Mindkét szakember konkrét eset ismertetésével járult hozzá a téma mélyebb megértéséhez.