Disposal of public records is an ordinary element of document management, which is also practiced nowadays by various organizations. The arrangement of disposal depends on the own records schedules of the offices, authorities and institutions and the County Archives can review this process. was formed for the first time in the Hungarian history in the 1950s, when the government attempted to regulate the integrated order of disposal of public records. However the regulations were not detailed, prudent and therefore appropriate enough,so the officials could hardly distinguish the „long-term value records” and the worthless documents. Furthermore there were local cadres, who did not even know these regulations. At the same time, after the Second World War there was a huge selection of records supported by the government, because of the lack of paper. The main standing-point has become the quantity, independently of the quality of the wasted historical papers. Political aspects also appeared during the process. For example, a newsreel from 1953 promoted the disposal as it was a good opportunity to destroy the „dusty corpus delictis of the bygone world’s bureaucrats” meaning the documents originated before 1945. For these reasons a lot of valuable documents were transported to the Papermill of Szolnok as recyclable raw material. Archivist Antal Szedő wrote several reports on the large amount of important scripts he found there. For example in 1950 Szedő found 2000 kilograms of valuable documents originated from Debrecen from the 18th and 19th century. There were also cases in the County of Szolnok, where councils made irresponsible decisions during the selection. Once archivists found old and estimable documents (including protocols from the 19th century) of Jászalsószentgyörgy, Kenderes and Besenyszög in the By-product and Waste Utilization Company of Szolnok. Unfortunately not all records could be rescued, so probably a lot of relevant ones were destructed in 1950s.

A selejtezés az iratkezelésnek egy teljesen normális eleme. Ezt ma is gyakorolják a különböző iratképző szervek. Az egyes hivatalok, hatóságok és intézmények számára irattári tervek határozzák meg a selejtezés rendjét. A selejtezéseket a megyei levéltárak ellenőrizhetik. Ez a gyakorlat az 1950-es években alakult ki. A kormányzat ebben az időszakban kísérelte meg első ízben szabályozni az iratok selejtezésének egységes módját. Ám az ekkor hozott rendeletek nem bizonyultak teljesen megfelelőnek, mert nem voltak részletesek és körültekintők, aminek következtében a hivatalok nehezen tudták megkülönböztetni a maradandó értékű és a selejtezhető iratokat. Ráadásul voltak olyan helyi káderek, akik nem is ismerték ezeket a rendelkezéseket. Ugyanakkor a kormány, a papírhiányra hivatkozva, támogatta az iratszelekciót, amivel óriási selejtezési hullámot indított a második világháború után. A fő szempont a mennyiség lett, függetlenül a kidobott iratok értékétől. Sőt, a folyamatnak politikai aspektusai is voltak. Egy 1953-as filmhíradó például azzal propagálta a selejtezést, hogy az jó alkalom megsemmisíteni „a letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei”-t, azaz az 1945 előtt keletkezett iratokat. Ezen okokból nagy mennyiségű értékes iratanyag került a Szolnoki Papírgyárba, mint újrahasznosítandó nyersanyag. Szedő Antal megyei levéltárnok több jelentést készített arról, hogy értékes iratanyagot talált a Szolnoki Papírgyár területén. 1950-ben például 20 mázsányi debreceni illetőségű 18–19. századi iratra bukkant. Szolnok megyei települések hivatalaiban is végeztek felelőtlen selejtezéseket. Egyszer a levéltárosok Jászalsószentgyörgy, Kenderes és Besenyszög iratait találták meg a szolnoki MÉH telepen, köztük 19. századi jegyzőkönyveket is. Sajnos a levéltárosok nem tudtak mindent megmenteni, ezért valószínűleg sok értékes irat semmisült meg az 1950-es években.