"Benedek Elek - népének és az édes anyaföldnek holtig hűséges szerelmese - bár korán elszakadt falujától, mégis az erdőzúgásos, vadgalambbúgásos Erdővidéken gyökeredzik minden története. Nincs magyar író, aki testben-lélekben annyira rabja lett volna szülőfalujának, mint ő. Házat épített az ősi telken, melynek tégláit - saját szavai szerint - agyának és szívének vérével kevert mész ragasztja össze, földre földet szerzett körülötte, melynek minden barázdájában az ő véres verejtéke folydogál, s melyet a gyümölcs- és erdei fák ezreivel varázsolt paradicsomkertté. Ha ráért pihenni, divatos fürdők helyett falujába menekült, s az üdülése szénakaszálás, a szórakozása faültetés volt. Mikor pedig gyászfeketébe öltözött Erdővidék fölött az ég, és zsúfolt vonatok ontották a menekülők százezreit a fővárosba, ő is fölkerekedett élete párjával, s utaztak üres vonatokon, szembe a zsúfolt vonatokkal, biztos otthonból bizonytalan jövőbe: a szülőföldre."