Az utazás művészet – ahogy Nietzsche írja, olyan kaland, amelynek végén az ember már nem ugyanaz lesz, mint aki elindult; hiszen nem pusztán azért kelt útra, hogy világot lásson, hanem azért, hogy megtanuljon másként látni. A nietzschei gondolatok lejegyzése óta azonban a turizmus tömegjelenséggé vált: ahogy azzal a kötetben vizsgált irodalmi művek vetnek számot, kérdéses, hogy megőrizhető-e a tizennyolc-tizenkilencedik században megszilárdult utazáseszmény bármelyik eleme. A könyv egyes fejezetei Nemes Nagy Ágnes, Cs. Szabó László, Ferdinandy György, Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Krasznahorkai László és Térey János írásait vizsgálják, arra összpontosítva, hogy a szövegek miként értelmezik újra az irodalmi útirajz műfaji hagyományait, és hogyan viszik színre az idegenséggel való találkozást – jelenjen meg az a fájóan ismerős vagy a csábítóan egzotikus formájában.