"25 éves vagyok, foglalkozásom szerint gépírónő. A nagynénémmel élek. Azt hiszem, csúnya vagyok, bár egyesek azt állítják, hogy ez nem igaz. A kortársaimtól abban különbözöm, hogy már mind férjhez mentek, vagy van fiújuk, csak nekem nincs senkim. Magányos vagyok és szomorú, és nem tudok magamon segíteni. Adjanak tanácsot. ŠteficaÉs itt, a szomorú gépírónőnél hirtelen elakadok! Érzem az ujjaim közt a megfelelő anyagot. Ráadásul resztli, és ráadásul karton! Resztli mint részli, részli mint prézli, prézli mint Rézi.Štefi, Štefica, te leszel a ruhica, a témám leszel, beveszlek, beszeglek, mint a... Vezetéknév? Hm? Talán Cvek?! Halló? Tudakozó? Nem fontos, ki vagyok! Van-e Cvekjük?! Nagyszerű! Krííík!"A regény a filléres szerelmes regények parafrázisa. Könnyed, szórakoztató olvasmány, mely sziporkázóan játszadozik az ún. "női műfajok" konvencióival, ugyanakkor összetett posztmodern textus, mely a műértő kacérkodó mosolyával teszteli az olvasó irodalmi ízlését.