Napraforgó hibridek agronómiai tulajdonságának vizsgálata Esztár térségében
Absztrakt
Dolgozatom témája egy napraforgó termesztési kísérlet elemzése, mivel ma már évente nagy számban jelennek meg újabbnál- újabb napraforgó hibridek, egyre nagyobb és minőségibb terméseredményeket ígérve. A tapasztalható fejlődés miértjeinek megértése végett dolgozatomban tárgyalom a napraforgó eredetét, elterjedését, fizikai és biológiai tulajdonságait, a termesztés szempontjából legjelentősebb agrotechnikai igényeit, melyek ismeretével aknázható csak ki igazán a korszerű olajhibridekben rejlő genetikai potenciál. A már korábban bizonyított és újonnan megjelenő hibridek összehasonlításának legjobb módja az azonos körülmények között lefolytatott termesztési kísérlet, melynek során tökéletes képet kaphatunk, hogy az adott évjáratra jellemző időjárás esetén, adott talajadottságokkal rendelkező termőtalajon, azonos agrotechnikai elemek alkalmazásával mit várhatunk ezektől a hibridektől, melyiket érdemes termesztésbe vonni akár a következő évben. Az általam vizsgált termesztési kísérlet 40 hibridet tartalmazott, melyből a dolgozatomban tárgyalt 6 hibrid úgy került kiválasztásra, hogy minden nemesítési irányzat és több nemesítő ház terméke képezze a vizsgálat alapját.