Hencida községben, a családi és iskolai szocializáció

Dátum
2010-05-08T17:14:02Z
Szerzők
Mavranyi, Vincéné
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatomban szerettem volna tényszerűen feltárni a hencidai iskolában tanuló cigány gyerekek szocializációs nehézségeiknek okait, jellemzőit, s egyben felhívni a figyelmet ezek enyhítésének, megszüntetésének fontosságára. Dolgozatom első felében elemeztem a szocializáció folyamatát a családi szocializáció fontosságát, külön kitértem a cigány gyerekek szocializációjára. Mivel a hencidai iskola tanulói 100%-ig a cigány etnikumhoz tartoznak, ezért dolgozatomban foglalkoztam a cigányság történetével, és azzal is, hogy kik a cigányok. Ezt követően bemutattam Hencida községet, és település jelentős intézményét. Ezek közül az általános iskolában végeztem a vizsgálatokat melynek során a kutatási módszereknek megfelelően a kérdőívek, interjúk, családrajzok részletes elemzésére és a megfigyelés tapasztalatainak leírására került sor. Diplomadolgozatom zárásaként összegeztem a tapasztalataimat. Témavezető neve: Kerekes Noémi Hallgatói tanulmányi információk: szociális munka szak, Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, Bölcsészettudományi Kar Szakdolgozat készítésének éve: 2010
Leírás
Kulcsszavak
család, iskola
Forrás