Magyarország egészségi állapota nem mondható igazán kedvezőnek, sajnos a daganatos megbetegedések, a haláloki statisztikában a második helyet foglalják el az ér-rendszeri betegségek után. Az ország egész lakossága egyre nagyobb veszélynek van ki-téve a betegségek előmenetele szempontjából, amit nagymértékben befolyásol a kontro-lálatlan életmód, önpusztító életvitel, szűrővizsgálatoktól való elszigetelődés és a rend-szertelen orvosi vizsgálatokon való részvétel. Maga a daganatos betegség kialakulása hatalmas terhet ró a betegre, környezetére és az egészségügyi ellátó rendszer számára is többlet költségként jelenik meg a gyógyítás finanszírozása. A daganatos beteg számára a betegség tudatosulásával egy időben jelentkezik a testkép megváltozása, munkahely elvesztése, társadalomból való kirekesztése, ami anyagi változásokat vonz maga után. Ezzel az új helyzettel nem csak magának a betegnek kell megbirkóznia, hanem a család számára is nagyfokú türelmet odafigyelést igényel. Az orvostudomány folyamatos fej-lődésének, ezen belül az onkológia területén a modern terápiáknak köszönhetően egyre nagyobb számban lesznek a betegek tünetmentesek, gyógyultak. De sajnos a szomorú tények azt mutatják, hogy az emberek nagy többsége már csak akkor igényli a hajlandó-ságot az életmódváltásra, mikor saját életébe negatív változás áll be. Mindenhol a vilá-gon a szakemberek arra törekednek, hogy az évtizedek óta fennálló szokásokat, az em-berek közreműködésével, életmódjuk átgondolásával, megváltoztatásával ismereteik bővítésével a felnövekvő generációnak is át tudják adni, akiknek már alapon igénye le-gyen az egészséges életvitel fenntartására. Munkám során folyamatosan kapcsolatba kerülök a betegekkel, akik ádáz harcot vívnak a betegséggel szemben és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ők kerül-jenek ki győztesként. A daganatos betegek szeretnék visszanyerni egészségüket, de so-kan nem tudják, mit kell tenniük ennek érdekében. Az ismereteik bővítésével, szemlé-letváltással, eredményessé tehető ez a folyamat. A kórházi kezelések alatt az ápoló se-gítségével előmozdítható ez az állapot, de a további lehetőségek a beteg saját akaratere-jén kitartásán múlik. A szakápolónak kulcsfontosságú szerepe van a kemoterápiás keze-lésben részesülő betegek gondozásában, támogatásában. Az ápolás során végzett felvi-lágosító munka, helyezi középpontba a beteggel közvetlen kapcsolatban lévő ápolónak kiemelkedően fontos szerepét, a betegek oktatásában, együttműködő magatartásának a kialakításában, ami nagy hatással van a beteg életvitelére, a kezeléshez való hozzáállá-sához, életminősége javításához. Az ápoló segítségével a mellékhatások könnyen felismerhetővé válnak, nagy szerepük van azok megelőzésében vagy minimalizálásában. Fontos hogy a beteg aktív részvétele és bizalmi viszony kialakítása nélkül nem lesz elég sikeres a gyógyulás, ebben a szakápolónak fontos nevelői feladata van. A beteg néha lelkileg kimerülhet, nem érzi, és nem érti a terápiának az előnyeit és feladja a küzdelmet, nem akarja tovább folytatni a kezelést. Az ápolók gyakorlati tudása, felkészültsége nagy szerepet tölt be abban, hogy a betegek minél előbb le tudják küzdeni, a kezeléssel járó megpróbáltatásokat, visszanyerjék egészségüket és újra teljes életet tudjanak élni. Az ápolók tevékenysége pedig hozzájárul ahhoz, hogy a kellemetlen, és gyakran elkerülhetetlen mellékhatások csökkentésének lehetőségeit a betegek számára átadva, és ezeket az ismereteket az éle-tükbe szervesen beépítve a betegeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy életminősé-gükben pozitív változások álljanak be a kórházi környezet biztonságot nyújtó falain túl is. Szakdolgozatom témájának kiválasztásában nagymértékben segítségemre volt az osztályon eltöltött hosszú évek sorozata, melyben nehézségek, bánatok, örömök és bol-dogságok kovácsolták össze a társadalomnak egy kis részét. Az osztályon kezelt betegek akár havonta kezelésre visszatérőként, akár tünetmentesen, gyógyultként mindig ennek a kis csapatnak a kitüntetet, tagjai lesznek, akiket egy cél vezérel „Hosszú, boldog életet élni” Remélem, hogy hívatásom során sok érdemleges dolgot tettem, amit az utókór ugyan nem fog név szerint emlegetni, de örömként tölt el az a tudat, hogy munkámmal sok embert segítettem át a megpróbáltatásokon. Célom az volt, hogy felmérjem, hogy a betegek hogyan vélekednek az ápolók tudásáról, megbízhatóságáról, rendelkeznek-e elegendő információval a kemoterápiáról és mellékhatásairól, igény tartanak-e tudásuk további bővítésére, kemoterápiás kezelés okozta mellékhatások milyen mértékben viselik meg őket, az ápoló felvilágosító munkája milyen hatással van életminőségükre és az ápoló által adott tanácsokat megfogadják-e. Kutatásom során arra a következtetésre jutottam, a kemoterápiában részesülő be-tegek szempontjából fontos az ápoló támogató magatartása, segítségük nélkül a betegek nehezebben viselnék a kezelés okozta negatív hatásokat. A bizalom megszavazása után elfogadják az ápolók véleményét, amit megbízható forrásnak tekintenek és az ápoló által végzett felvilágosító munka hatására a kemoterápiás kezelést kapó betegek életminő-ségében pozitív változások következtek be.