„Nincs nagyobb irodalmi modortalanság, mint egy nő nélküli történet.”Vida Gábor tizenöt elbeszélése tagadhatatlanul Erdélyt idézi elénk, és szintén tagadhatatlanul meg is őriz és el is töröl valamit abból az Erdélyből amit Tamásitól Bodor Ádámig a legnagyobb erdélyi írók hagyományoztak ránk. Helyenként groteszk és szürreális, helyenként fájdalmas szigorral tárgyszerű és pontos, de mindenképp egyedi és összetéveszthetetlen.Ahogyan korábbi könyvében, a Fakusz három magányossága című kötetben, itt is az egyedi emberi sorsokra koncentrál, leginkább azokra a pillanatokra, amelyekben vagy megváltódik, vagy elkárhozik egy-egy visszavonhatatlan élet. Valamint arra, hogy mindennek mi köze a minket körülvevő természethez, melynek akarva, akaratlanul szerves részei vagyunk.