ALTERNATÍV TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSÁNAK HATÁSA A CSEMEGEKUKORICA (ZEA MAYS L. CONVAR SACCHARATA) SZÁNTÓFÖLDI TERMESZTÉSÉRE

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szabadföldi kisparcellás kísérletemben a csemegekukorica termesztésre gyakorolt hatását vizsgáltam, három különböző szaporítási módnak. Az első vizsgált szaporítási mód, a helyrevetés mely kísérletemben a kontrolcsoportot alkotja az a technológia, melyet a szántóföldi gyakorlatban leggyakrabban alkalmaznak főként a konzervipar számára. A második vizsgált szaporítási mód a 6x6 tápkockában történő csemegekukorica palántanevelés majd kiültetés szántóföldre. Ezen technológia előnye, hogy 2-3 héttel korábban betakarítható, mint a helyrevetett növény esetében a megfelelő agrotechnikai elemek biztosítása mellett. Ezt főként frisspiaci fogyasztásra kisebb gazdaságokban alkalmazzák. A második technológia önköltség tekintetében meghaladja a kontrol csoportét ezen időszakban azonban az értékesítési ár is magasabb. A harmadik technológia megalkotásánál a palántázás, koraiságra gyakorolt pozitív hatását szerettem volna ipari szintre helyezni úgy, hogy a palántázás költségének lecsökkentése minőség romlás nélkül is elérhető legyen. A sóderben történő palántanevelés olyan alternatíva lehet, amely a tápkockás palánta előnyeit a konzervipar számára is elérhetővé teszi. A palántanevelés körülményességéhez hozzájárul még továbbá, hogy ahhoz hogy nagy mennyiségben tudjunk palántát előállítani nagy beruházást igényel. A kísérleti eredményeimet felhasználva, megnéztem milyen ökonómiai változásokat gerjesztene egy ilyen technológiai alkalmazása. Kísérletem célja a sóderben történő palántanevelésben rejlő potenciál megtalálása és egy olyan technológia kidolgozása, mely lehetővé teszi, hogy a csemegekukorica palántanevelésének kézi munkaerő igényét csökkentsük, és ahol lehet, automatizáljuk a folyamatot.

Leírás
Kulcsszavak
Csemegekukorica, szaporítási mód, helyrevetés, tápkockás palántanevelés, sóderben történő palántanevelés
Forrás