Az építményi jog a tervezéstől a kivitelezésig: szabályozás és annak gyakorlati hatásai

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom célkitűzése az volt, hogy az építményi jog jogintézményét minden lényeges szempontból bemutassam, egészen a történeti hátterétől kezdve a jelenlegi jogszabályi környezetig, a nemzetközi példák összevetésén át, annak gyakorlati alkalmazásig. Tekintve, hogy fiatal jogintézményről van szó, korlátozott számban elérhető a témában szakirodalom, ezért különösen fontosnak tartottam, hogy egy olyan átfogó, közérthető és egyúttal szakmailag is megalapozott összefoglalás szülessen, amely hasznos lehet jogászoknak, gyakorlati szereplőknek, de akár a laikus érdeklődők számára is. Úgy gondolom, hogy már a dolgozat terjedelme is jól érzékelteti, hogy a teljesség igényével, minél részletesebben kívántam bemutatni az építményi jog hazai jogtörténeti gyökereit, a jogintézmény újbóli bevezetésének indokait – különös hangsúllyal annak gazdaságélénkítő hatásaira –, feltárni a Ptk. rendelkezésein túl a kapcsolódó ágazati szabályozásban megjelenő releváns rendelkezéseket, miközben külön figyelmet szenteltem a gyakorlati alkalmazás során felmerülő jogértelmezési kérdéseknek. Ezzel összhangban törekedtem arra, hogy gyakorlati segítséget és iránymutatást nyújtsak a jogalkalmazók és a jogviszonyok alanyai számára annak érdekében, hogy az eltérő jogértelmezésekből vagy hiányos szerződéses rendelkezésekből eredő jogviták kialakulása minimalizálható legyen. Igyekeztem kritikusan szemlélni a szabályozás néhány vitatható pontját is, melyekkel kapcsolatos aggályaimat részletesen kifejtettem.

Leírás
Kulcsszavak
építményi jog
Forrás