Az érettségi vizsga 50 órája

Dátum
2014-05-23T05:25:12Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

2012-ben hatályba lépett a 2011. évi CXC. törvény, amely arról rendelkezik, hogy a 2016-ban és utána következő években érettségizőknek 50 órát kell teljesíteniük iskolai közösségi szolgálat gyanánt. Ez előfeltétele lett az érettségi bizonyítvány megszerzésének és a középiskola sikeres zárásának. A szakdolgozatomban meg kívánom vizsgálni eme törvény bevezetésének hátterében álló lehetséges okokat, ennek különböző céljait, működését és technikáját. Kitérek továbbá a közösségi szolgálat önkéntességhez kapcsolódó viszonyára. Megvizsgáltam, mennyiben segít az a későbbi álláskeresésben, ha a diákok már a tanulmányaik alatt végeznek valamilyen munkát. A kutatást tehát elsősorban a fiatalok, illetve a pályakezdők generációjára összpontosítottam. Ismereteimet a témáról bennfentesek által, tehát diákok, pedagógusok és mentorokon keresztül szereztem, interjúk készítésével. Ezen alanyok különböző területekről, különböző nézőpontú iskolákból származnak, így még színesebbé téve az erről készült vizsgálatot. Kitérek továbbá a véleményekre, és egyes előrejelzésekre is a törvénnyel kapcsolatban.

Leírás
Kulcsszavak
közösségi szolgálat, pályakezdők
Forrás